Postojnai cseppkőbarlang


Körutunk harmadik napjának első programja a Postojnai cseppkőbarlangba tett látogatás volt. Alapvetően nem különösebben rajongok a cseppkőbarlangokért mert úgy gondoltam, hogy "egyet láttál-mindet láttad" (ezt a mondást gyorsan megcáfolta az idő, de erről majd később), viszont ezt most nagyon vártam, mégpedig a kisvonat miatt. Tudniillik, az 5 kilométeres útvonalból 3,5 kilométert barlangi kisvasúttal tesz meg a nagyérdemű.
A bejáratnál megkaptuk a magyar nyelvű audio guide-okat, és amint igyekeztünk a vonathoz, váratlanul kivakuzták a szemünket, ugyanis itt is működik a szokásos turista lehúzó fotózás. A képeket a túra végén lehet megvásárolni potom 7 euróért. Alku nincs.
A kisvonat elképzeléséhez nem szükséges bántóan dús fantázia. A "vagonok" egyszerű fapadok egy platóra rögzítve, amiket egy nagyon cuki, de valószínűleg egy hároméves gyerek rajza alapján tervezett villanymozdony húz maga után. Az élmény azonban hatalmas volt. Viszonylag nagy sebességgel robogtunk végig a különböző termeken (az egyikben egy hatalmas kristálycsillár biztosította a megvilágítást), néha akaratlanul is lehúztam a fejem, vagy behúztam a vállam, mert olyan közel suhantunk el a barlang fala mellett. Az ember nem tud nem vigyorogni amikor ilyen filmbe illő élményekben van része. 

A sajnálatosan rövid vonatozás után indult a 1,5 km hosszú gyalogtúra. A barlangot kerekesszékesek is meglátogathatják, mivel egy szem lépcső sincs az útvonalon, csak csúszásmentes betonjárda.
Induláskor úgy tájékoztattak, hogy a barlangban tilos a fotózás, de azért lehet próbálkozni. A vonatból kiszállva megkönnyebbülten láttam a hatalmas táblát, ami a fotózást nem, csak a vaku és állványhasználatot tiltotta. Így aztán lelkiismeret furdalás nélkül gyártottam az ISO4000-es képeket.

A barlangrendszer nagy sztárja az "emberhal", vagyis egy, a karsztbarlangokban őshonos szalamandrafaj. Nevét onnan kapta, hogy bőre színe nagyon hasonlít az emberére és ugyanúgy érzékeny a fényre. Érdekes kis állatok ezek. Teljesen vakok, ugyanis töksötétben élnek akár száz évig is, és rettentő hosszú ideig kibírják élelem nélkül. Vajon mit csinálhatnak egész életükben? 
A barlangban van egy nagy akvárium, éppenhogycsak megvilágítva, benne egy pár gőtével, amiket óriásira tágult pupillával könnyedén észre is lehet venni. Szinte láttam lelki szemeimmel ahogy ott ülnek napszemüvegben, és szokásukhoz híven, éppen nem csinálnak semmit. 

A túra, a 10.000 fő befogadóképességű, kiváló akusztikájú Koncertteremben végződik, mely olyan nagy, hogy akár a római Colosseum is beleférne.
Miután visszavasutaztunk a kijárathoz, még volt egy kis szabadidőnk az indulásig.
Mint említettem itt a gőték körül forog minden, és elég rendes "mörcsendájzt" építettek a kis lényekre. Minden gőtés. A pulóver, az esőkabát, a hűtőmágnes, a kulcstartó, a képeslap, a semmire sem jó cserépakármi és persze a plüssgőték, többféle méretben is. Lévén nagy gyík/gőte rajongó vagyok, ez már túl sok volt nekem, s mivel mindennek ellenállok, kivéve a kísértést, hát én is beszereztem a saját gőtémet. Az utolsó képen látható kosárnyi alomból választottam ki a kis Johann Wolfgangot.




















Megjegyzések