Pilis



Vasárnapra nagyon jó idő ígérkezett, legalábbis ahhoz képest, hogy február van. Gondoltam, jó lenne már egy kicsit kimozdulni, kimenni a természetbe. Állandó tettestársammal, Csigával kitaláltuk, hogy meg kell nézni egy új kilátót Piliscsaba felett, majd utána Piliscsév felé leereszkedve meglátogatjuk régen nem látott ismerőseinket.
Rövid vonatút után, felziháltunk Klotildligettől a Dévényi Antal, vagy más néven a "Jenga"-kilátóhoz. Szerencsére nem volt nagy sár, bár néhol hiányos volt az ösvény. A kilátó mellett láttunk két őzet, akik szintén láttak minket, ezért fejvesztve elmenekültek, esély sem volt lefotózni őket. A torony tetején igencsak hideg szél fújt, de mikor leereszkedtünk és rátértünk a "csévi hadiösvényre" már kimondottan kellemes lett az idő. Furcsa volt a "tengerparti homokos" gyalogúton haladni, miközben az út szélén még aludtak a fák, de a napsütés és a jó levegő már nagyon tavaszi volt. Miután átvergődünk egy -szerencsére- rövid ámde igencsak dagonyás-sáros-pánikolós szakaszon, már végig jó volt az út és stresszmentes sétával elértünk Piliscsévre, ahol vendégeskedtünk egy darabig, majd haza vonatoztunk.





















Megjegyzések

Megjegyzés küldése