Őszi hangulat II.

Mint azt az előző bejegyzésemben említettem, a gödöllői kirándulásunk idő hiányában erőltetett menetben végződött, ám egyszer mégis megállásra kényszerített minket valami. Ez a valami pedig, ami csak úgy ott állt az erdő közepén, az út mellett, az -szerintem- egy mesebeli boszorkány elhagyott(?) háza volt, dülöngélő kerítéssel, szügyig érő gazzal, gyönyörű kékre festett kerekes kúttal. Azonnal szétszéledtünk és vadul lefotóztunk mindent.
A házba is bementünk, de nem a belső szobában lévő sátánista szeánszra utaló falfestések miatt, hanem a falakon ott nyüzsgő, elképzelhetetlenül nagy mennyiségű bodobács és harlkein katica miatt hagytam el nagyon sietve a valamikor jobb napokat is látott épületet.
A bodobácsok főleg az ablakkeretek környékén láttak valami számukra nagyon izgalmas dolgot. Fényképezőgéppel a kezemben jóval merészebb vagyok, mint általában és így egészen közel mentem hozzájuk, de a látvány után még vagy fél óráig viszkettem és borzongtam.
Ezek után folytattuk a menetet az erdei úton, melynek végén állítólag egy csárda várt minket, de valahogy sehogyan sem kerültünk közelebb hozzá, míg végül, utolsó erőnkkel csak elértünk a civilizáció szélét. Ahol lovak voltak. Sajnos a lovak és a kezemben lévő fényképezőgép kombinációja nálam a "zoliber-faktort" az egekbe emeli, így az utolsók között érkeztem a mégiscsak létező csárdához.
Rövid pihenő után meglátogattuk a kirándulásunk utolsó napirendi pontjaként szereplő máriabesnyői templomot, ahol egy kissé szürreális, de szórakoztató és mindenre kiterjedő idegenvezetésben volt részünk, aminek a nehézségét az adta, hogy az ember már mégsem röhöghet hangosan egy kegyhelyen.