Prága

2009.05.18.
A szokásos reggeli harácsolós, csomagolós jelentek után indulunk Prágába. Nagyon vártam ezt a napot mert annyit szépet és jót hallottam Prágáról, hogy már nagyon vágytam megnézni. Azzal persze tisztában voltam, hogy egy nap nem lesz elég megismerni a várost, de gondoltam talán kapunk valami hangulatképet róla. Borús idő van, kicsit olyan mintha az eső nem tudná eldönteni, hogy most akkor mi legyen. Ülünk a buszon a reggeli dugóban, Zé kicsit ideges mert fél, hogy lekéssük az őrségváltást. A mai nap nem ő fog minket kalauzolni, hanem megkérte egy ismerősét, Cséfalvay Ildikót, aki úgy ismeri Prágát mint a tenyerét.
Buszunk megáll valahol a vár alatt, leszállunk. Várjuk Ildikót. Az eső közben úgy dönt, hogy akkor most mégis. Ildikó megérkezik, bemutatkozik, indulhatunk. Első állomásunk tehát az őrségváltás megtekintése a Hradzsin téren, a vár bejáratánál.

A püspöki palota

Szerencsére időben odaértünk. Ha lekéssük sem maradtunk volna le semmiről. Azt hittem sokkal látványosabb lesz. Őrségváltás után a híres és elképesztően díszes Szent Vitus székesegyházba megyünk be. Persze mindjárt nem engednek be, mert valami fontos koreai delegáció van bent. Várnunk kell. Ildikó közben mindenféle történetekkel szórakoztat minket ostoba turistákról és mesél a cseh emberekről. 

Őrségváltás

Végre kijön a delegáció, mehetünk be Prága legnagyobb templomába. Rengeteg látni és csodálnivaló van a templomban, de legjobban Nepomuki Szent János tiszta ezüstből készült pazar síremléke maradt meg bennem. Egy magyar vonatkozású érdekesség: itt a székesegyházban őrzik Szent István kardját. 

Szent Vitus-székesegyház

Most pedig irány a vár, Ildikó megveszi a jegyeket. Nekem még külön fotós jegyet is kell váltanom. Megnézzük a lovagtermet – itt van egy lépcső amelyen annak idején lóháton is fel lehetett menni a terembe-, majd onnan kijutunk egy erkélyre ahonnan csodás kilátás nyílik Prágára. 

Lovagterem

Megtekintünk egy másik szobát is ami arról híres, hogy 1618-ban kitaszítottak az ablakon két helytartót, akik végül is megmenekültek mert egy nagy trágyadombra estek rá. Ildikó közben mondja, mondja, mondja. Mi pedig hallgatjuk, mert nagyon jól mondja. 

Kilátás a Károly hídra

A várból a Szent Vitus mögötti György téren fekvő Szent György-Bazilikába megyünk. Valamiért itt tilos az idegenvezetés, sőt előttünk teljesen ismeretlen okokból azt kérdezgetik Ildikótól, hogy mennyi nyugdíjas van a csoportban meg más hasonló hülyeségeket. A főoltár alatt lévő kripta zárva van, de be lehet nézni. Itt látható rettenetes Brigitta szobra. Már nem emlékszem a sztorira de tény, hogy szegény asszony elég realista módon és meglehetősen naturalisztikusan oszladozó hullaként van ábrázolva. 

György tér

Utolsó állomásunk a Hradzsinban az Aranyművesek utcája. Ezt már nagyon vártam. Rengeteg fotót láttam róla és nagyon tetszett. Be kell valljam elég nagy csalódást okozott. Nem az egész utcát elözönlő ázsiai turisták miatt. Arról nem tehet senki. Csak valahogy másra számítottam. Pici színes házacskák, látszik, hogy nagyon régiek, de valahogy nagyon nem fogott meg. Egyikbe-másikba benéztünk (szinte mind egy-egy szuvenír bolt), de soká nem időztünk itt. Még normálisan lefotózni sem tudtam. A csehek képesek ebbe az egy kis mini utcába külön belépőt is szedni, ha valaki nem az egész Hradzsinra vesz jegyet. Az utcából lejutunk a vár aljába, itt lehet kávézni és van toalett is… végeláthatatlan sorral és agresszív vécés nénivel. Egyik társunk itt itta az előző posztban már említett nagyon drága kávét. Rövid pihenő után indulunk tovább a híres Károly híd felé. Már nem is tudom, hogy hol vergődünk át, amikor egyszer csak azon vettem észre magam, hogy katonák zárják le előttem az utat és jól körbe is vesznek, hadonásznak a puskájukkal. Gondoltam ha nyugton maradok, csak nem bántanak. Az történt, hogy egy váratlan őrségváltásba gyalogoltam bele, vagy pedig az őrök gyalogoltak váratlanul a turista csoportba – nézőpont kérdése – s így a katonák közül vigyorogtam ki kissé zavartan a váratlan helyzettől, az őrségváltást néző többi turistára. 

Kirakat az Arany utcácskában

Már a házak között gyalogoltunk, amikor Ildikó elvezetett a Kaffka Múzeumhoz, de nem a múzeumot néztük meg, hanem egy furcsa műalkotást az épület udvarán. Két pucér férfi figura áll egy Csehországot mintázó medence két szélénél és hát mit szépítsük a dolgot, látványosan belevizelnek. Na kitaláljátok kinek a műve ez? Úgy van, ismét egy David Černý alkotással állunk szemben. Jól megnézzük a fontos szobrot, s feltűnik, hogy mozog a csípőjük s mintha „írnának” „ceruzáikkal” a vízbe… Nem tévedünk nagyot, a rendszer úgy működik, hogy a szobor talapzatán található mobilszámra valaki elküldi SMS-ben a nevét, akkor az úriemberek betűnként megrajzolják. Hát nem nagyszerű? Jókat nevetünk a dolgon, Ildikó pedig meséli, hogy egyszer egy amerikai csoportot kísért végig a városon és elhozta őket is ide. Az amcsik teljesen fel voltak háborodva ezen a pornográf és erkölcstelen dolgon aminek az lett a vége, hogy el kellett takarni a hogyhijjákokat… amíg mindenki el nem ment. Mármint a helyszínről. 

Akkor mondanám a nevemet....

Mire a Károly hídhoz érünk, az esőnek már nyoma sincs, sőt rettenetesen süt a nap, folyik rólunk a víz. Felmegyünk a hídra. Rengeteg árust látok meg azt, hogy nagyban renoválják a hidat. Próbálok fotózni és elveszítem a csoportot a tömegben. Azonban szerencsére a fülemben van az audioguide, így hallom végig mit mond Ildikó. Egyszer csak átértem a hídon, a fülembe már csak sistergés volt – ez azt jelentette, hogy kívül estem a hatótávolságon- és senki ismerőst nem láttam magam körül. Mobil telefonom természetesen az Ember hátán lévő táskában volt, jó helyen. Fogalmam sem volt, hogy akkor most hol vannak a többiek. Előttem vagy mögöttem? Nem vagyok az a pánikolós fajta, de most megszeppentem egy kicsit. Úgy döntöttem ott maradok ahol vagyok, csak megtalálnak ha feltűnik valakinek,hogy nem vagyok sehol. Nagyon nagy sokára végre megláttam őket, még csak akkor jöttek le a hídról. Hogy a fenébe voltam ennyire gyors?

Itt söröztünk mi is

Ildikóval még bemegyünk az óvárosba, itt is elmond mindent amit tudni érdemes. Végül búcsút veszünk egymástól s még utolsóként megkérdezem tőle, hol lehet igazi kisvakondot kapni. Ugyanis nekem már csak az hiányzott a boldogsághoz, egy eredeti Zdeněk Miler által tervezett vakondfigura. Ildikó ad egy térképet és bejelöli rajta a kincs helyét.

Vakondvadászat előtt még ebédelünk egy - szintén Ildikó által ajánlott – önkiszolgáló étteremben. Gyakorlatilag a fél csoport itt eszik. Minden amit tálcára raksz felírják egy cetlire és ez alapján kell fizetni. Húsféleséget persze kérni kell a morc konyhás néniktől. Mivel minden csehül van kiírva, így biztosra megyünk a „wienerschnitzel” alias rántotthús témával, szinte mindenki ezt kér. A konyhás néni meg is jegyzi a bajusza alatt… „ehh magyarok”…
Azt gondolom mondanom sem kell, hogy sört iszunk az ebédhez. Egy nagyon jópofa fedett kert részben tudunk leülni, kimondottan kellemes környezet. Nemcsak turisták hanem helyiek is ettek itt, volt aki csak sört ivott és újságot olvasott közben. Sajátos atmoszféra, azt hiszem ilyen nálunk nincs.

Ebéd után egyből megtaláltuk a vakond lelőhelyet, egy játékboltot. Persze ahogy belép az ember mindjárt ezt látja meg elsőként, tudják a csehek mitől döglik a légy. Mindenféle méretű és funkciójú vakond, gúlába rakva… van itt hátizsák, hűtő mágnes és kulcstartó is. Már éppen megragadok egy kellemes darabot, amikor is meglátok egy különleges, beszélő példányt. Ha megnyomod a hasát 12 féle kisvakond effektet szólaltat meg randomban… Infantilitásom végleg elhatalmasodik rajtam, EZ a vakond kell nekem. Megkapom anyámtól névnapomra ajándékba. Bónuszként egy vakondos hűtő mágnessel megfejelve. Embernek is mostanában volt névnapja, ő pedig szemes kávét kap egy spéci kávés helyről.

Az Orloj előtt

Van még egy pár óra szabadidőnk, sétálunk az óvárosban, de egyre fáradtabbak vagyunk. Végül kijutunk az Óvárosi térre, itt feladjuk a harcot, leülünk sörözni. Kellemes árnyékot adnak a napernyők és jólesik a hideg sör. Azt hiszem barna sört ittunk. Nem messze tőlünk az Orloj előtt már gyűlik a tömeg, nemsokára jön csontváz harangot kongatni. Nincs az a pénz amiért most odamennék. Egy idő után azonban mégiscsak mehetnékem támad, megyek egy kört a téren. Megismerkedem a hintók előtt ácsorgó lovakkal –ez valamiért szokásommá vált- fotózgatok. Később anyámék is csatlakoznak, megyünk még a környező utcákban egy keveset, utána a találkozunk Zével és irány a busz. 

Paci-taxi állomás

Prága nagyon szép és gondolom a felét sem láttam annak amit lehetett volna, de egy picit csalódtam. Igazából nem is tudom mit vártam, hiszen egy nap alatt nyilvánvaló, hogy nem lehet megismerni. Beszéltem más útitársaimmal is, az Arany utcácska nekik is kiábrándító volt. Pozitívum volt viszont Ildikó aki tényleg nagyon sok információval látott el minket, Zé jól tette, hogy ezt az egy napot átadta neki. 

Vaki

Szállásunkra érve egyből kapjuk a remek vacsorát. Valami levessel kezdenek… illetve inkább úgy mondanám, hogy folyékony volt az állaga. Nem vagyok benne biztos de talán a lencséhez volt valami köze, és még valami máshoz is ami nem levesbe való. Óvatosan megkóstoltam és körbenéztem, a többiek vajon mit szólnak. Mindenki furcsán nézett. A levesnek határozottan és minden kétséget kizáróan hamutartó íze volt. Jobb indulatú társaink szerint egy kicsit odaégették a kaját, de ezzel inkább csak reményeiket fejezték ki, titkon ők is tudták, hogy ez sajnos nem igaz. Végül is nem derült ki hogyan került cigaretta hamu az ételbe, de ott volt. Senki sem ette meg a levest, már aki egyáltalán szedett magának. Nemsoká megjelent az egyik nagydarab pincér, izzadva, mert elég meleg volt még este is, köldökéig kigombolt ingben és egy kiskocsit tolt maga előtt. Erre pakolta rá a piszkos leveses tányérokat és az el nem fogyasztott tartalmukat beleöntötte a kocsi alsó polcán lévő nagyobb ibrikbe. Magyarán szólva ott moslékolt előttünk. Mit ne mondjak étvágygerjesztő volt. Vacsora után megpróbáltak még a sörrel is átvágni, az egyik idősebb hölgy annyira fel volt háborodva, hogy neki visszaadták a pénzét is. Őszintén örültünk, hogy másnap reggel már megyünk innen, az utolsó két éjszakát Dél-Csehország fővárosában, České Budějovice-ben fogjuk tölteni.