Burano

Nem nagyon van időm bánkódni a rövid Torcello-i tartózkodás miatt, mert egyből feltűnik Burano a valószínűtlenül színes kis házaival. A sziget lakosai mindig is halászattal foglalkoztak s azért festették színesre a házaikat, hogy a hazafelé úton hajózva már messziről lássák, minden rendben van, megvan a ház, nem égett le. Burano szigete a házain kívül még a csipkéjéről is híres. Sajnos már nem emlékszem rá kristálytisztán, de van valami mitológiai története is. Egy kalandozó hősbe beleszeretett egy szirénszerűség, de a hős hű maradt otthon hagyott szerelméhez és nem viszonozta a hallány érzelmeit. A szirént ez annyira meghatotta, hogy a hajó orránál fodrozódó vizet csipkévé változtatta, ezt a hős hazavitte a szigetre…bla-bla-bla...végülis nem járt rosszul a srác, mert ha valami rosszabb természetű szirént fog ki, hát nem biztos, hogy az a hullámból farag csipkét.
Gyorsan kikötünk, máris tátjuk a szánkat a látványtól. Idegenvezetőnkkel teszünk egy kanyart, megmutatja a nagyon ferde templomtornyot, ami olyan szögben áll, hogy már nagyon megközelíteni sem szabad, nemhogy felmenni rá. Itt jegyezném meg, hogy ezen a mocsaras környéken nem is nagyon van már egyenes templomtorony. De ez valóban egy különösen ferde példány volt.

A kikötő

Aztán mutat még szép fotós helyet, ami valljuk be megintcsak nem nagy kunszt mert ezen a szigeten bármelyik vaktában ellőtt kép csak szép lehet. S végül még valami boltba is be „kell” menni ahol nagyon speciális idevalósi kekszet vagy mit árulnak. Na én ezt kihagyom, mert egyrészt be sem férek a boltba a tömegtől, másrészt meg inkább megyek fotózni, nincs az a keksz amire egy percet is pazarolnék ezen a helyen. Ugyanis nagyon kevés időt kaptunk Burano-ra, főleg ha figyelembe vesszük, hogy ha egy hétig itt vagy, az is kevés. Elindultam felfedező útra. Embernél nem volt fényképezőgép, így ő a boltot választotta. Hátha árulnak szemeskávét is… A csodálatos napsütésben ragyogtak a színes házak, nem győztem nézni őket. Egyfolytában az „ilyen nincs” és a „hát ez hihetetlen” mondatok jártak a fejemben. Két dolog volt még ami erősítette a hangulatot… az egyik az, hogy itt is voltak igazi jelmezesek (volt olyan akit előző nap Velencében láttam) a másik pedig az, hogy alig volt turista.

Meseváros

Mivel nem akartam túlságosan eltávolodni, ezért inkább visszamentem Emberért a boltba, ott megkóstoltam a hihetetlen speciális burano-i sütit ami leginkább a mi darálós kekszünkhöz hasonlít, jó kis nyálszívó csemege, kell a fenének. Nem beszélve a csillagászati áráról. Mondjuk Burano nem az a nagyon olcsó hely, gondolom nem kell mondani… Mindenütt maszk és csipke árusok. A csipkék tényleg szépek de zérónulla késztetést érzek a vásárlásukra. Ami a maszkokat illeti azok közül is vannak elég szépek de Emberrel megbeszéltük, hogy nem veszünk, mert minek és különbenis. Mondtuk ezt elég kitartóan addig amíg meg nem álltunk az egyik helyen. Amit láttunk valahogy más volt, különleges. Még az ilyesmire nem túl fogékony Ember is azt mondta, hogy na, ez már igen. Addig nézegettük a maszkokat míg ki nem jött az üzletből egy szimpatikus fiatalember… szóba elegyedtünk vele, bementünk az üzletbe is és hát csak megvettük az egyiket. Nem azt ami nagyon tetszett, mert iszonyat drága volt. Szerencsére kártyával lehetett fizetni…

Parkoló

A nagy vásárlás közben kiderült, hogy a maszkokat a fiatalember követi el, még azt is elkezdte mondani, hogy hogyan meg mivel készülnek. Én meg említettem neki az üvegfestést, a Ferrario kontúrt ő is ismeri… szóval megvolt a közös hang. A maszkhoz kaptunk egy kis igazoló papírt miszerint ez „hand made” meg, hogy művésztől van. Megmaradt kevéske időnkben tettünk még egy kört, időnként maszkosokba botlottunk. A jelmezes figurák iszonyatosan jól be tudtak állni a ruhájukhoz illő falak elé, figyelembe véve  a fényviszonyokat is, ahol profinak látszó fotósok állítgatták őket különböző pózokba. Elképesztő felszerelése volt némelyiknek, csak kamilláztam. Nem is tudom mennyi időt elvacakoltak a szerencsétlen maszkosok beállításával. Most így állj, most úgy tartsd a tükröt, most idenézz, most tedd oda a kezed… stb. Azután még birkóztak a több mázsányi felszerelésükkel is… Biztos jó képek lesznek a végén, de én megőrülnék tőle. Egyik helyen volt egy francia fotós, aki láthatóan már hosszú perceket töltött modellje beállításával és pont akkor lett tökéletes mikor mi is odaértünk. Én meg csak beálltam a fickó mellé és kattintottam.. :) Merci, mon ami!

Harmónia

Sajnos itt is letelt az időnk, irány vissza a hajóhoz… még volt egy kis időnk indulásig, Ember sorban állt a büfében némi kajáért, míg én a cikázó sirályokat próbáltam lefotózni. A beszerzett élelem egy-egy pizzatészta tekercs volt sajttal és sonkával megtöltve. A tekercset valami szendvicssütős, grilles alkalmatosságon ropogósa sütötték. Nagyon-nagyon finom volt, meg már éhesek is voltunk. Azután nyomás vissza a hajóra, nézzük meg mi van Murano szigetén!